KWS
   
 

Merőben új alapokra helyezzük a repcetermesztés technológiáját!

Ha repce, akkor KWS!

A KWS Magyarország Kft. és VALKON Kft.  évekkel ezelőtt „Az őszi káposztarepce magasabb termésátlagainak elérése csökkentett vetőmag felhasználás mellett” célt tűzte ki.

A VALKON Kft. országszerte mintegy kéttucatnyi helyszínen végzett próbavetést KWS hibridekkel. Ezeken a helyszíneken megfigyeljük és tanulmányozzuk a hagyományos vetési technikához képest a széles sorú őszi káposztarepce vetéstechnika eredményeit. 2014-ben a harmadik éve, hogy közösen keresünk megoldásokat gépészeti és természetesen hibrid oldalról az Önök gazdaságába. Az eddigi legfontosabb együttes eredményünk a sok esetben akár +1 t/ha nagyobb termésmennyiség elérése volt.

A két cég közötti magas szintű szakmai kapcsolat és az innováció iránti érdeklődésből adódó elkötelezettség inspirált minket arra, hogy hazai viszonyok között teszteljük a szélessortávú vetéstechnológiát sávos vetésben és a majdani eredmények tükrében választ adjunk a felmerülő igények-re. „A kevesebb több” kulcsa a gyökértömegben rejlik. A gyökértömeg relatív nagyságának számos limitáló faktora közül az egyik az adott területen lévő egységnyi növényszám és azok egymáshoz képesti elhelyezkedése. Egyszóval a „növényünk komfort érzetét” növelhetjük tudatosan.

A KWS hazánkban először definiálja ezt a technológiát, és ennek az új technológiának a védjegye a WRD (Wide Row Design). Számos kritériumnak kell egyidőben megfelelnie azoknak a hybrideknek, melyek a WRD tanúsítványt megkapják:

  • Erősebb vegetatív részek
  • Nagyobb gyökértömeg
  • Nagyobb asszimilációs felület
  • Intenzívebb korai fejlődés
  • Alacsonyabb állomány
  • Horizontális fejlődés
  • Sokkal több elágazás

A jövőben azok a hybridek kaphatják meg a WRD védjegyet, amelyek átestek egy tesztelési folyamaton üzemi körülmények között, és melynek eredményei alapján kiérdemlik azt.

Pintér aláírás

Pintér János,

KWS Magyarország Kft.

Termék-és marketingmenedzser


 
KWS